2017. július 1., szombat

Zöldbabfőzelék

Gyerekkoromban mindig az volt a feladatom, hogy a Dédikém által már megmosott zöldbabot megpucoljam. Berakta egy tálba és le kellett vágni mind a két végét, illetve ha "szálas" volt, akkor a két oldaláról azt kellett lehúznom.  Majd, amikor ezzel készen voltam felvágtam kb. két centis darabokra.





Hozzávalók:
50 dkg zöldbab
1/2 paradicsom
1 cikk zöld paprika
2 gerezd fokhagyma
3 evőkanál liszt
3 evőkanál olaj
2 kávéskanál piros fűszerpaprika

1 kávéskanál vegeta
2 púpos evőkanál tejföl (én laktózmenteset használtam)
1/2 mokkáskanál ecet (elhagyható)

Elkészítés:
A zöldbabot megmostam megpucoltam és kb. két centis darabokra vágtam. Lábasba beletettem felengedem annyi vízzel, hogy éppen ellepje megsóztam beleraktam a paradicsomot, paprikát és a fokhagymát puhára főztem. Amikor megpuhult leszűrtem, de úgy hogy a zöldbab főzőlevét felfogtam egy edénybe. Majd rántást készítettem, és felengedtem zöldbab főzőlevével, simára kevertem arra vigyáztam, hogy ne legyen túl híg, de ne is álljon meg benne a kanál. Majd beletettem a zöldbabot és felforraltam, amikor felforrt hozzátettem a tejfölt, és ízesítettem még a vegetával.

Fasírtgolyóval tálaltam, amit készen vettem, mivel még mindig nagyon meleg van ahhoz, hogy egéssz délelőtt a konyhában álljak.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése