2017. július 2., vasárnap

Bakonyi tokány

Először a munkahelyemhez közeli étteremben ettem bakonyi tokányt nagyon finoman készítette a szakács és egyszer megkérdeztem tőle, hogy hogy hogyan készíti. Nem nokedlivel és nem is rizzsel eszem, hanem finom steak burgonyával. A azóta is így szeretem és ezzel szoktam készíteni.


Hozzávalók:
50 dkg sertéscomb
2 evőkanál olaj
10 deka füstölt szalonna
1 közepes fej vöröshagyma
1 paradicsom
1 zöldpaprika
25-30 deka gomba
piros fűszerpaprika
őrölt bors

2 dl tejföl (é laktózmenteset használok.
2 evőkanál liszt

Elkészítés:
Az apró kockára vágott szalonnát az olajon kicsit megpirítjuk, majd beletesszük a hagymát és megdinszteljük. Beletesszük szintén apróra vágott paradicsomot, paprikát kicsit megpuhítjuk, majd beletesszük a vékony csíkokra vágott húst. Megszórjuk pirospaprikával és egy kevés vizet öntünk alá. Amikor a hús félig puha hozzátesszük a gombát és puhára főzzük. Mikor a hús megpuhult tejfölt és a lisztet kevés vízzel csomómentesre keverjük,és behabarjuk, forrás után tálaljuk.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése