2017. május 1., hétfő

Muszaka

Először Görögországban Sartiban ettem muszakát, egy kis családi tavernában. Aztán amikor kimentünk megint nyaralni Görögországba nagyon vártam, hogy ismét ehessek. De ugye ahány ház, annyi szokás! Azonban, amit ott muszaka gyanánt kihoztak bevallom, hogy rettenetes volt!  Ez után az eset után sokáig nem ettem. Majd a munkahelyemhez közel nyílt egy nagyon jó török gyorsétterem, így ebédidőben nagyon sokszor ettem ott muszakát, de hát az is bezárt. Párszor csináltam itthon is, de valahogy túl macerásnak tűnt. De ma rám jött, hogy nagyon ennék egy jó muszakát.
Megnéztem, hogy mi van a hűtőben  és igen minden adott volt ahhoz, hogy ez a kívánságom ma teljesüljön! Tehát ma így csináltam!



Hozzávalók:
Ragu:
olíva olaj
1 fej vöröshagyma
2 db fokhagyma
60 dkg darált sertés hús (de ez bármilyen hús lehet)
2-3 szem összetört szekfűszeg
2-3szem összetört szegfűbors
1 mk fahéj
késhegynyi szerecsendió
bors

1 chili paprika
1 paradicsom
1,5 dl vörösbor vagy víz (ma víz volt, mert nem volt itthon száraz vörösbor)

2 padlizsán
4 db kis krumpli
(nekem ma egy cukkini is belekerült, mert nem akartam kidobni)

Besamelmártás (laktózmentes hozzávalókból készült):
6 dkg liszt
6 dkg vaj
7 dl tej

pici szerecsendió
bors ( ha van fehér, de megteszi a fekete is)

Elkészítés:
Hogy ne tartson olyan sokáig kicsit racionalizáltam a főzési folyamataimat.
Megmostam a zöldségeket, a hagymát apró kockára vágtam egy lábosba kb. 2 ek olajon a hagymát megdinszteltem, belenyomtam a fokhagymát, amikor a hagyma üveges lett, rátettem a darált húst, amikor kifehéredett, hozzáadtam az péppé vágott hámozott paradicsomot, megfűszereztem (szegfűszeg, szegfűbors, fahéj, chili paprika, szerecsendió) sóztam, borsoztam, felöntöttem vízzel,és forrástól 40 percig főztem kis fokozaton.
Ezt követően fektettem a krumplit héjában főzni. Hosszában felvágtam a padlizsánt és a cukkinit, sütőpapírral borított sütőlemezre tettem, megkentem olíva olajjal és durva szemű sóval megszórtam és 200 oC előmelegített sütőbe tettem kb. 20 percre.
Ezt követően elkészítettem a besamelmártást, a megolvadt vajhoz hozzáadtam a lisztet, vigyázni kell, nehogy leégjen, majd lassan állandó keverés mellett több részletben hozzáadtam a tejet, fehérborossal, szerecsendióval,sóval ízesíttettem és keverve addig főztem, amíg kb. puding sűrűségű lett.

Amikor minden kész, egy tűzálló tálba olíva olajat teszünk, rá karikáztam a meghámozott főtt krumplit, arra rátettem a raguból, majd rá a padlizsánt, a tetejére besamelt tettem, és megint ragu, erre jött a cukkini és utána vastagon ráöntöttem a maradék besamelmártást. megszórtam egy kis zsemlemorzsával és 180 oC-on sütöttem 30 percig (az utolsó 8 percben átkapcsolta infra sütésre)











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése